Hogyan is indultunk?

about

Ez a mi történetünk

1995 óta működik Cegléden a Fit For You Fitness Studio. Büszkék vagyunk rá, hogy városunkban mi indítottuk el a fitnesz mozgalmat, azóta is állandóan megújulva, és folyamatosan fejlődve töltjük be a fitneszélet meghatározó szerepét.

 

Munkánkat alapvetően a hitelesség és a magas színvonalú szakmaiság vezérli. Mivel egyfajta szolgáltatást végzünk, nálunk a vendég az első, ezért maximális odafigyeléssel, a családias hangulat megteremtésével és a barátságos környezet kialakításával igyekszünk kellemessé tenni az itt tartózkodást.

Profi edzői gárda segítségével, folyamatosan lépést tartva a fitnesz világ újdonságaival, hihetetlen, de több mint 20 féle műfaj közül választhatnak vendégeink. Számunkra elsődleges az is, hogy hozzánk betérve korosztálytól, nemtől és testsúlytól függetlenül bárki megtalálhassa azt a mozgásformát, amivel céljait elérheti, és amelyet örömmel végez.

Edzőink, és magam nevében szeretettel várjuk mindazokat, akik jobban szeretnének figyelni egészségükre, a fittségükre, akik segítséget szeretnének kérni testsúlycsökkentő programjukhoz, mozgásszervrendszeri problémájukhoz, vagy csak egészen egyszerűen jól szeretnék magukat érezni a bőrükben, vagy egy jót szeretnének edzeni!

Hegedűs Ildikó
stúdióvezető

Ajánlások

Rólunk mondták

Uultricies mi turpis hendrerit fringilla vestibulum ante ipsum primis faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia ac dui quis mi the this is can consectetuer vestibulum ante ipsum primis in do it faucibus fitness power ultrices.
Benjamin franklin
powerlifting
Uultricies mi turpis hendrerit fringilla vestibulum ante ipsum primis faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia ac dui quis mi the this is can consectetuer vestibulum ante ipsum primis in do it faucibus fitness power ultrices.
Cristina arnautovich
Fit Life